Tálentum Református Óvoda-Bölcsőde

Óvodás lesz a gyermek…

Az óvodai beíratás meghatározó pillanat a családok és intézményünk életében egyaránt. A beíratás pillanatában elköteleződünk egymás mellett, közös célunk és kölcsönös felelősségünk a gyermek testi- lelki épülése, optimális fejlődése.

Felelősséggel, bizalommal, hittel, őszinteséggel együttműködve segítjük egymást a közös utunkon, Isten gondviselő szeretetében, áldásával övezve. 

Óvodapedagógusaink, dajka nénik korszerű pedagógiai szemlélettel, folyamatos odafigyeléssel szeretetteljes gondoskodó, feltétel nélküli elfogadással, felkészülten várják a gyermekeket. Türelemmel, a gyermekhez igazodó befogadással indulunk a közös úton. Fontos célunk, hogy intézményünk egy olyan hely legyen, ahol hangsúlyosan jelenik meg a hit, a szeretet, a törődés, az innovatív minőségi munka, A keresztény közösség tagjaként tapasztalható az egymásra figyelés, az önzetlen segítés, az egymásról való gondoskodás ereje. Intézményünk attitüdjét hagyományápoló és élményközpontú nevelési módszerekkel igyekszünk olyanná alakítani, amely építőleg hat gyermekeink lelki életére, szellemi fejlődésére, magatartására, és egészséges életmódjuk kialakítására.

Kedves Érdeklődő!

Óvodánkba folyamatosan lehet beiratkozni. 
Nem csak kiscsoportunkba várunk kisgyermekeket!
A jelentkezési szándékot a honlapunkon lévő „Szándéknyilatkozat és Óvodai felvétel iránti kérelem” adatlap kitöltésével és aláírt példányának óvodánkba való eljuttatásával lehet jelezni. Az adatlapot személyesen vagy szkennelve email-ben lehet átadni. 

„Szándéknyilatkozat és Óvodai felvétel iránti kérelem” letöltése

Az óvodai felvétel/átvétel jelentkezés alapján történik. 

Amennyiben gyermekét szeretné intézményünkbe íratni 2023. 04. 15. napjáig jelezze számunkra. 

A kitöltött Szándéknyilatkozatot scannelve az ovodavez@talentumovoda.hu e-mail címre szíveskedjenek küldeni, de természetesen személyesen, illetve postai úton is van lehetőség eljuttatni hozzánk. (Postacím: 9097 Mezőörs, Fő út 68.)

Szeretettel hívunk és várunk a Tálentum Református Óvoda- Bölcsőde intézményébe minden olyan családot, akik szeretnék gyermeküket keresztény értékrend szerinti lelki épülésben, értékes hagyományokon, örök értékeken alapuló minőségi pedagógiát képviselő, ugyanakkor innovatív közegben,  XXI. századi modern környezetben, biztonságban tudni.